Borsodi Blue koncert az Art Caffe-ban

Június 20.-án vasárnap 21 órakor a Borsodi Blue zenekar koncertezik az Art Cafféban.
A zenekarról Borsodi László:
Zenei Kalandozásaimról késõbb részletesen is írnék, ezen zenekar létrejöttérõl most inkább zanzásítva ejtenék pár szót bemutatkozásul. A 2000-ben alakult elsõ blues-formációmmal /VIRGA NEGRA/ három csodálatos évet éltem meg. Ez idõ alatt belevetettem magam a pesti éjszakai klubéletbe, és rengeteg blues muzsikussal ismerkedtem meg akikkel együtt is muzsikálhattam. A teljesség igénye nélkül említenék néhányat: Fekete Jenõ, Szûcs Gabesz /Little G. Weevil/ , Benkõ Zsolt, Pribojszki Mátyás, valamint alkalmanként felléptem Török Ádámmal és a Minivel. Az igazi nagy vágyam azonban egy zaongora, gitár, basszus, dob felállású csapt volt, ahol a saját dalaimat játszhattam volna. Ez idõ tájt /2003/ együtt muzsikáltam Békéscsabán Pfeff Márton basszista és Köles Márk dobos társaságában, egy bátran kísérletezõ trióban. Velük álmodtam meg az új formációt. Késõbb látó és hallókörbe került egy fiatal mezõtúri zongorista, Magda Lajos, akivel kiegészülve meg is született a banda. Lázas próbák, demó készítés, egyszóval minden, amit egy új csapatnak tennie kell hogy eljuthasson az elsõ fellépésig. Nem sokkal késõbb a groove orientált Teleki Pál barátunk vette át a dobverõket, ekkor vettük fel a Borsodi Blue nevet és azóta is közösen dolgozunk a zenekar sajátos hangvételû muzsikájának kidolgozásán. Terveink között szerepel egy saját dalokból álló album készítése, valamint további hazai és külföldi kalandok megélése sok-sok fellépéssel.
Az együttes:
Borsodi László – gitár, vokál
Magda Lajos – billentyûsök
Pfeff Márton – basszus gitár
Teleki Pál – dob

http://www.myspace.com/borsodiblue

Friss Koncert

Your Comments